Nem hittem volna, hogy ilyen hamar újra jelentkezem.
De az Aranykancsó fehérbor megtette a dolgát. Ma hatodszorra voltam a lányvécén. Nálunk nincs papír. Mondjuk valószínűleg így jártunk jól.
Mindjárt lefekszem aludni, mert meghalok, remélem ötpercenként járhatok fosni éjszaka.
Igen, amitől mindannyian rettegtünk, bekövetkezett. Mára a diarrhoeális működésem teljes mértékben megszűnt. Néhány órája már az étkezéssel is kísérleteztem, és azóta sincs semmi. Nem mondom, hogy jól éreztem magam utána, de egy csepp fos nem sok, annyi sem materializálódott a bélrendszeremben. Így azt hiszem, végérvényesen kijelenthetjük, hogy rövid, de annál tartalmasabb epizódom a fossal véget ért.
De ne adjunk fel minden reményt, hátha találkozom még az életben aljas kínai kajákkal és a fos egyéb kollégáival. De ne árválkodjon addig sem üresen ez az oly sokra hivatott webes felület.
Tehát megkérek mindenkit, aki e keretek között kíván beszámolni gasztrointesztinális traktusának bárminemű diszfunkciójáról, az jelezze nekem bátran, és hagyjunk hátra együtt az utókornak sok tartalmas feljegyzést erről a mindannyiunk életében fontos problémáról.
A blog címének tudatalatti inspirációját hordozó zenei manifesztummal zárom soraim:
Félhatig kellett várni a következő támadásra. Akkor aztán nem volt menekvés, ki kellett találnom a szintvécére, ha nem akartam a befosás szomorú sorsára jutni. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy bár még mindig ömlött az ánuszomból a sár, már némiképp szilárdabbnak mutatkozott. Egy órával ezelőtt pedig nem a mindent elnyomó fosási ingerre ébredtem! Tartok tőle, hogy elmúlóban van életemnek ez a felejthetetlen időszaka.
Megvárom, amíg teljes bizonyosságot nyer a félelmem, délután lesz még poszt.
Most jövök a vécéről. Gondolhatjátok, hogy nem hímzőszakkörre járok oda. Lefekszem aludni, hátha álmomban nem támadnak rám metánködből előbukkanó, barna ganétól csöpögő lények. Bár abból kiindulva, hogy még csak most kezdett el eredeti formájában felbukkanni az ebéd gyanánt felhőtlenül, mit sem sejtve elfogyasztott kínai, lesz még esemény.
Ha lesz erőm félálomban és az ürítés gyötrelmeitől bódultan írni, akkor lesz még poszt. Ha nem sikerül, akkor reggel, egy összegző posztban emlékezem meg az éjszaka eseményeiről.
Nem telt bele negyedóra, és újabb masszív mennyiségű kulával boldogítottam a mellékhelyiséget.
(Ilyen kurvasok gázt még soha nem szartam a világra. Attól féltem, hogy szikrát ad a szagelszívó, és bennégek a picsába.)
Szegény szintvécé. Mit kap. Igen, jól sejtitek, megint atomjaira fostam. Először vizet hugyozok a seggemen, utána néhány darabka, majd a kurvanagy gázrobbanás. Csoda, hogy nem indul be rá a tűzjelző.
Telefostam a szintvécét, egy órán belül másodszor. Azért járok a szintvécére, mert a szobában már elfogyott a papír. Ma a vonaton rendesen azt hittem, összekulázom magam, aztán kénytelen voltam beguggolni a retkes máv retyó fölé, és a jobb sorsra érdemes zewa zsebkendőimet fostörlésre használni. Merthogy persze se papír, se műanyag.
Ha fosok még, lesz még poszt.
