Félhatig kellett várni a következő támadásra. Akkor aztán nem volt menekvés, ki kellett találnom a szintvécére, ha nem akartam a befosás szomorú sorsára jutni. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy bár még mindig ömlött az ánuszomból a sár, már némiképp szilárdabbnak mutatkozott. Egy órával ezelőtt pedig nem a mindent elnyomó fosási ingerre ébredtem! Tartok tőle, hogy elmúlóban van életemnek ez a felejthetetlen időszaka.
Megvárom, amíg teljes bizonyosságot nyer a félelmem, délután lesz még poszt.
