Fosblog

Igen, amitől mindannyian rettegtünk, bekövetkezett. Mára a diarrhoeális működésem teljes mértékben megszűnt. Néhány órája már az étkezéssel is kísérleteztem, és azóta sincs semmi. Nem mondom, hogy jól éreztem magam utána, de egy csepp fos nem sok, annyi sem…

Félhatig kellett várni a következő támadásra. Akkor aztán nem volt menekvés, ki kellett találnom a szintvécére, ha nem akartam a befosás szomorú sorsára jutni. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy bár még mindig ömlött az ánuszomból a sár, már némiképp szilárdabbnak mutatkozott.…

Most jövök a vécéről. Gondolhatjátok, hogy nem hímzőszakkörre járok oda. Lefekszem aludni, hátha álmomban nem támadnak rám metánködből előbukkanó, barna ganétól csöpögő lények. Bár abból kiindulva, hogy még csak most kezdett el eredeti formájában felbukkanni az ebéd…

Nem telt bele negyedóra, és újabb masszív mennyiségű kulával boldogítottam a mellékhelyiséget.(Ilyen kurvasok gázt még soha nem szartam a világra. Attól féltem, hogy szikrát ad a szagelszívó, és bennégek a picsába.)

Szegény szintvécé. Mit kap. Igen, jól sejtitek, megint atomjaira fostam. Először vizet hugyozok a seggemen, utána néhány darabka, majd a kurvanagy gázrobbanás. Csoda, hogy nem indul be rá a tűzjelző.

Telefostam a szintvécét, egy órán belül másodszor. Azért járok a szintvécére, mert a szobában már elfogyott a papír. Ma a vonaton rendesen azt hittem, összekulázom magam, aztán kénytelen voltam beguggolni a retkes máv retyó fölé, és a jobb sorsra érdemes zewa zsebkendőimet…